2020-ban is vehetsz egyedi edzéstervet a MAPEI Tour de Zalakarosra

Új termékkel jelentkezett 2019-ben a MAPEI Tour de Zalakaros, melyet a tavalyi év érdeklődései alapján idén is folytatunk. Rendezvényünk indulóknak speciális edzésterv segítheti felkészülését a június 21-én sorra kerülő eseményre. Célunk, hogy az amatőr és hobby kerékpárosok számára is elérhető legyen egy edzésprogram, mely  tudatosan felépített, személyre szabott és biztonságos, valamint felkészíti őket eseményünk 60 vagy 137 km-es távjára. Ne „csak úgy” tekerj, csináld okosan és az eredmény nem marad el!

Az edzéstervet kizárólagos edzéstervező partnerünk, Simon Balázs készíti, aki a “Tallcoach” program vezetője is. Balázs korábbi országúti válogatott versenyző, ma pedig kerékpáros testpozíció optimalizálással foglalkozik és edzőként készít fel teljesítményorientált amatőröket különböző maratonokra/versenyekre.. Ügyfelei nagyrészt hobbi kerékpárosok, akik munka mellett készülnek akár nemzetközi megmérettetésekre is, azaz pont olyanok, akik a MAPEI Tour de Zalakaros indulóinak tömegét is alkotják.

Igyekszem a hobbi bringások számára olyan edzéstervet kialakítani, ami garantálja fejlődésüket ugyanakkor egyensúlyban marad a mindennapi munkával és a hétköznapokkal. Célom, hogy a szabadidős kerékpáros – többnyire rendszer nélküli – tekerését rendszerbe foglaljam. Nem feltétlenül kell többet kerékpározni de fontos, hogy a nyeregben eltöltött idő minőségi legyen. Edzéstervemmel nem egy nagy elvárásokkal teli, profi edző-sportoló kapcsolatot kínálok. Szeretném megmutatni, hogy milyen rendszerben érdemesebb edzeni és egy adott napra, hogy tudod magadból kihozni a maximumot! A tavalyi évhez hasonlóan idén is az a célom, hogy a lehető legtöbben, megfelelő felkészülés után álljanak rajthoz. Ha minden edzésnek célja van, eredmény is fog születni! Sok hobbi kerékpáros rendelkezik wattmérővel, ám ennek előnyeit egyáltalán nem használják ki, csak egy plusz szám a kijelzőn (a pulzushoz hasonlóan). Idén már watt alapú edzés is elérhető a felkészítő programok között (természetesen a pulzus alapú mellett). Mindössze egy kerékpáros óra kell a jelentkezés mellé, ami rögzít alap kerékpáros funkciókat és pulzust. (Fontos, hogy az adatokat fel tudd tölteni a Trainingpeaks edzésnaplóba.) Távtól függően, minimum 3-4 edzés lesz hetente. Az óraszámot együtt határozzuk meg. A terv 16 hetes lesz, március 2-án indul, havi díja 7.500 Ft/hó.”

Az edzéstervvel eredményesen  felkészülhetsz a középtáv (60 km/ 350 m szint) illetve a hosszú (Hosszú: 137 km / 880 m szint) távú futamra is.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz és idén tudatosan készülsz az ország egyik legnépszerűbb kerékpáros eseményére akkor várunk! Ne habozz, készüljünk fel együtt, tudatosan!

Az edzéstervet a nevezési oldalunkon megvásárolható ITT.  FIGYELEM: A nevezési rendszerbe be kell lépned (akkor is ha már korábban beneveztél) kitölteni a kapcsolattartói és versenyzői adatokat, majd a kapcsolattartói űrlap alatt a Versenyek fülön belül lenyitod a MAPEI Tour de Zalakaros 2020-es és alul az Egyéb menüpontban tudod kosárba rakni az Edzéstervet.

Az edzésterv díjának kiegyenlítése után (fizetheted átutalással vagy bankkártyával is), Simon Balázs felveszi veled a kapcsolatot a megadott elérhetőségeiden, innen már csak vele fogsz az edzéstervvel kapcsolatban kommunikálni.

Jelentkezési határidő: 2020. február 29.

Menü