A Szabadics Ride Company Challenge céges csapatverseny négy vagy öt fős céges csapatok versengésének ad teret a csodálatos Kis-Balaton természeti környezetében, 39 km távon, sík terepen. A céges csapatverseny VERSENY és HOBBY kategóriában egyaránt megszervezésre kerül, így mind a gyakorlott kerékpárosok, mint a hobbi bringások csapatban mérhetik össze erejüket.Az útvonal a korábbiakhoz képest kis mértékben változik és a korábbinál még nagyobb és exkluzívabb rajt pódiumról gördülhetnek le a csapatok Zalakaros új rendezvényközpontjában.
A rendezvény rajt területe, dátuma: Zalakaros (Gyógyfürdő tér), 2023. szeptember 23. (szombat). A pontos rajtidőpontokat a nevezések lezárultával adjuk mega csapatoknak.
A rendezvény célja: magyar és külföldi cégek részére versenyzési, túrázási lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várjuk, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem profiknak szól!
Rendező: Teker Sportiroda Kft.
E-mail: info@tourdezalakaros.hu
A nevezéseket lezártuk, a helyek beteltek. Köszönjük a rekord számú nevezést!
A nevezési csomagot támogatóinknak köszönhetően úgy állítottuk össze, hogy a csomag értéke meghaladja a nevezési díj mértékét. Azaz, ha külön kellene ezeket a tárgyakat, szolgáltatásokat megvenned, sokkal többe kerülne, mint amennyibe a nevezés kerül.
- Chipes időmérést
- Rajtszámot
- Kategóriák szerinti díjazást (lásd lent)
- Zalakarosi Fürdő belépőjegy, mely 2023. szeptember 22. – 2023. december 31. között egyszeri belépést biztosít a Zalakarosi Fürdőbe. Az egyszeri belépés az egész napos “NAPI belépőjegy” nyújtotta szolgáltatások igénybevételére jogosítja fel a résztvevőket.
- Egyedi logóval ellátott, unisex méretű baseballsapka 4.000 Ft értékben
- Befutófrissítő a célba érkezést követően
- Orvosi ügyeletet a célban 09’00 – 18’00 között
- Az eseményről készült saját fotók korlátlan felhasználási lehetőségét
- Minden csapat előtt egy motoros felvezető megy
- Részvételt a csapatverseny, állófogadással egybekötött eredményhirdetésén (svédasztalos étel, ital fogyasztással) a csapat minden tagjának a Hotel Karos SPA-ban, 2023.09.22.-én 20 órától
Nevezési díjak csapatonként:
Szabadics Ride – HOBBY kategória | Szabadics Ride – VERSENY kategória |
br. 80.000 Ft (62.992 Ft + Áfa) | br 80.000 Ft (azaz 62.992 Ft + Áfa) |
- bruttó 80.000 Ft (azaz 62.992 Ft + Áfa), mely a szombati csapatversenyen történő részvételre jogosít
A csapat nevezése a következők szerint érvényesíthető:
- Csapatonként legalább 4 vagy legfeljebb 5 fő nevezhet, a létszámot a csapat dönti el
- Amely csapat legalább 2 női versenyzővel áll rajthoz, a nevezési díjból 10% kedvezményt kap.
- A rajtlistára azok a csapatok kerülnek fel, akik az előnevezés lezártáig, azaz 2023.09.19., a nevezési díjat befizették.
Kategóriák/résztvevők:
- A Szabadics Ride – Company Challenge Verseny és Hobby futamaira csak cégek nevezhetnek.
- A Szabadics Ride – Company Challenge Verseny és Hobby futamaira a nevezési alsó korhatár: betöltött 18. életév.
- Verseny kategória: a nevezés kritériuma, hogy a csapat tagjai közül minimum 3 főnek országúti kerékpárral (gravel, időfutam és triatlon kerékpár is annak számít) kell indulnia.
- FONTOS: új rendelkezés, hogy idén a verseny kategória FÉRFI díjazását két divízióra osztjuk az elért eredmények szerint:
- VERSENY kategória – PROFI díjazás: 40 km/h átlagtempó felett teljesítő csapatok (1-3. helyezett)
- Amennyiben egy csapat 40 km/h átlagsebesség feletti eredményt ér el, automatikusan a PROFI kategóriában kerül értékelésre (kivéve Női csapatok).
- VERSENY kategória – AMATŐR díjazás: 40 km/h átlagtempó alatt teljesítő csapatok (1-3. helyezett)
- VERSENY kategória – PROFI díjazás: 40 km/h átlagtempó felett teljesítő csapatok (1-3. helyezett)
- Hobby kategória: olyan csapat nevezhet ebbe a kategóriába, ahol maximum 2 fő indul országúti (koskormányos) kerékpárral. Egyéb megkötés a kerékpárra vonatkozóan nincs.
Rajtszám-/rajtcsomagátvétel helye és időpontjai:
- 2023.09.22. pénteken 16’00-19’00 között. Zalakaros, Gyógyfürdő tér az új látogatóközpontban
- 2023.09.23. szombaton 9’00-13’00 között Zalakaros, Gyógyfürdő tér az új látogatóközpontban
Program:
- 09:00 – Az első csapat indulása a Hobby kategóriában
- Verseny kategóriában 1 percenként rajtolnak a csapatok
- Hobby kategóriában 2 percenként rajtolnak a csapatok
- 20:00: Fogadás, eredményhirdetés és díjkiosztó a Park Inn Hotelben
- A csapatok pontos indulási sorrendjét és indulási időpontjaikat az előnevezés lezárulta után minden csapatnak elküldjük.
Pálya információk:
- Táv/szintemelkedés: 38 km / 100 m szintkülönbség
- Útvonal: Zalakaros Gyógyfürdő tér – Zalakaros Szőlő utca – Zalakaros Petőfi Sándor utca – Garabonc -Kisrada – Nagyrada -Zalaszabar- Zalavár – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros Petőfi Sándor utca – Zalakaros Petőfi Sándor utca – Zalakaros Gyógyfürdő tér.
- Az időfutamon a csapatok a szakasz jelentős részét (hozzávetőlegesen a táv 90%-át) közúton teljesítik, forgalomban, útvonalbiztosító motoros mögött.
- A futam során számítani lehet autós forgalomra, ennek megfelelően fokozottan felhívjuk az induló csapatok figyelmét a KRESZ szabályok betartására.
- Letölthető útvonal GPX fájl IDE KATTINTVA
Befutó a Karos Korzóra:
Időmérés:
- A versenyen chipes időmérést alkalmazunk. Az eredménylista elérhető lesz a rendezvényt követően a helyszínen kifüggesztve és az esemény honlapján is letölthető formátumban.
Díjazás:
- Profi kategória férfi győztes: Hotel Karos Spa**** csapatépítő hétvége (5+5 fő részére)
- Amatőr Verseny kategória férfi győztes: Park Inn by Radisson Zalakaros**** csapatépítő hétvége (5+5 fő részére)
- Amatőr Verseny kategória férfi 2. és 3. helyezett csapat: a teljes csapat részére fejenként 1 db SOM Cafe ajándékcsomag (1 doboz tea, 10db-os kávékapszula) és 3db High5 zselé
- Amatőr hobby férfi kategória győztes: Force napszemüveg 5 fő részére
- Amatőr hobby férfi kategória 2. és 3. helyezett csapat: a teljes csapat részére fejenként 1 db SOM Cafe ajándékcsomag (1 doboz tea, 10db-os kávékapszula) és 3db High5 zselé
- Női verseny kategória győztes csapat: Force napszemüveg 5 fő részére
- Női verseny kategória 2. és 3. helyezett csapat: Allrys smart food csomag 5 fő részére
- Női hobby kategória győztes csapat: BEMER érterápiás kezelés (otthoni eszköz tesztelési lehetőség 2 héten keresztül) + Wahoo ajándékcsomag
- Női hobby kategória 2. helyezett csapat:BEMER ajándékcsomag (5 fő részére)
Verseny – Profi kategóriában 1-3. helyezett férfi csapat serleg és tárgyjutalom az alábbiak szerint:
Győztes csapatnak: 5 darab OVERLAP napszemüveg Black/Smoke változatban
Második helyezett csapatnak: 5 darab RUSH sisak Red/Black változatban – 1 darab S, 3 darab M és 1 darab L méretben
Harmadik helyezett csapatnak: 5 db Rudy Project kulacs és zokni
- Verseny – Amatőr kategóriában 1-3. helyezett férfi csapat serleg, érem + tárgyjutalom
- Verseny kategóriában (átlagtól függetlenül) 1-3, helyezett női csapat serleg, érem + tárgyjutalom
- Hobby kategóriában 1-3. helyezett csapat serleg, érem + tárgyjutalom
Szabadics Ride Női hobby kategóriájának bronzérmes csapata KTM ajándékcsomagot kap díjazásként:
- 2 x LC Shorts with inner pant 659308156
- 2 x Lady Line (orange matt) 673168054
- 1 x Factory Line Shoes (EU45) 660440045
- 1 x Bottle Cage (orange) 48888721
- A nyeremények ide kattintva a KTM oldalán tekinthetők meg.
Egyéb rendelkezések:
- A rendezvényen minden résztvevő a rendezők által biztosított rajtszámmal indul. A rajthelyet csak rajtszámmal lehet elfoglalni!
- Indulni lehet bármilyen típusú (országúti, mountain-bike, trekking, cross, stb.) kerékpárral, kivéve fekvő kerékpár.
- A rendezvényen mindenki saját felelősségére indulhat, a versenykiírás és közlekedési szabályok – KRESZ – betartása mellett.
- A rendezvényen bukósisak viselése kötelező!
- Az esetleges balesetekért és a versenykiírás be nem tartásából bekövetkező, ill. egészségügyi okokból bekövetkezett balesetekért és sérülésekért a rendező semmiféle felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető.
- A rendezvényen minden résztvevő köteles a rendező által biztosított rajtszámot a felszerelésén, kerékpáron, … stb. elhelyezni.
- Az útvonalváltoztatás jogát fenntartjuk!
- Résztvevő elfogadja, hogy a futam útvonalát ismernie kell. A futam során minden esetben a rendezők által kitett útvonaljelző-táblákat és felfestéseket kell követnie. Amennyiben a felvezető jármű esetlegesen útvonalat téveszt, úgy rendezőség ezért nem hibáztatható és semmilyen kártérítésre nem kötelezhető.
- A csapatversenyen nem indulhat 18 év alatti résztvevő.
- A tombolasorsoláson csak azok vesznek részt, akik a sorsolás időpontjában részt vesznek a díjátadó ünnepségen.
A résztvevő nyilatkozata:
- A rendezvényen a saját felelősségemre veszek részt.
- Egészségesen és fizikailag felkészülten állok rajthoz.
- Szükség esetén az orvosi vizsgálatba beleegyezem, az orvos utasításait elfogadom.
- Ha a fenti okokra vagy a maraton kiírásban szereplő rendelkezések megszegésére visszavezethető vagy versenybaleset esetén bármilyen károsodás ér, illetve távolmaradásom esetén a rendezők felé követeléssel nem élek.
- Hozzájárulok ahhoz, hogy a rendezvényen kép-, hang-, és filmfelvétel készülhessen rólam a rendezvény időtartama alatt.
- A rendezvényen készülő film-, hang- és képanyag a rendezvény felületein, illetve egyéb kapcsolódó felületeken történő esetleges reklámcélú felhasználásában szerepelhetek, ezért ellenszolgáltatást nem kérek.
- Hozzájárulok ahhoz, hogy a nevezés során megadott email címemre a MAPEI Tour de Zalakaros hírleveleit megkapjam. (Amennyiben szeretnél leiratkozni, kérjük, írj nekünk az info@tourdezalakaros.hu címre)
- A nevezési díj visszatérítésére annak beérkeztét követően nincs lehetőségünk.
További információ: info@tourdezalakaros.hu